Tippkóstoló
Olíva – élelem és orvosság
- Megjelent:
- 13.10.2010.
Az ókori idők óta az olíva fáját tűzifaként, a gyümölcsét pedig számos betegség kezelésére használják.
Úgy tartják, hogy az olíva az egyik legrégebbi étek, melyet 5000-7000 éve ismernek, s amely Krétából származik, s amely elterjedt Egyiptomban, Görögországban, Palesztinában és KisÁzsiában is.
Már a Bibliában is említik, továbbá említik az ókori Egyiptomi civilizáció emlékei is, és döntő fontosságot tudhat magáének a görög mitológiában is. Úgy tartják, hogy akkor keletkezett, amikor Pallasz Athéné versenyzett Posszeidonnal, lecseppentett egy csepp vizet a sziklára és az később olívafává nőtte ki magát.Az olívafa az ókori idők óta ellátja az emberiséget élelemmel, tűzifával, építőanyaggal és a bogyóját is számos betegség ellen használják. Az olívafát egyben a béke és a bölcsesség szimbólumaként tartják számon.
A fáról az asztalra
Olíva - a béke és a bölcsesség szimbóluma
Az olíva az Olea europaea családjába tartozik. Magas zsírtartalma miatt (15-35%) az olívát a latin olea szó után nevezték el, ami olajat jelent. Az olíva áprilisban és májusban virágzik, és ősszel szüretelik le a termését.
Abban az időben, amikor a technológiai eljárás még nem fejlődött ki a mai mértékig, szeptemberben is szüreteltek olívabogyót még éretlenül, melyet aztán tengervízbe áztattak, majd megmosták, és kőedényekbe rakták, majd ismét tengervízbe rakták, amibe édesköményágat is tettek. Az így elkészített olívabogyót a következő év tavaszáig tudták fogyasztani. A teljesen érett, fekete olívabogyót pedig megsózták és konténerekben, vagy fonott kosarakban tárolták, ami kicsepegtette a vizet.
Manapság az olívabogyó szüretelésének a szezonja az októberi és a novemberi hónap. Bizonyos olívabogyót még zölden éretlenül, míg másokat csakis teljesen éretten és feketén szednek le. Az olívabogyó fekete színe azonban úgyis elérhető, hogy a még zöld és éretlen bogyókat a levegőn hagyják és azok az oxidációtól sötétednek be.
Különböző olívabogyók
Az olívabogyó eredetileg keserű, de az ízét a glüko oleuropein adja, ami az olívabogyó héjában található. Ezért kell a szüretelés után a bogyót kezelni. A nyers olívabogyó feldolgozása függ a fajtájától, a termesztés helyétől, az érési időtől, az ízétől, az állagától és a színétől, amit el akarnak érni.
Az olíva színe meghatározza a végső karakterisztikáját és többféle eljárással is elérhető, mely magában foglalja az erjesztést és/vagy tárolást olajban, vízben, tengervízben vagy sóban. Ezek az eljárások nem csak a bogyó színét változtatják feketére, lilára, barnára, pirosra vagy sárgára, de a héját is, ami lehet sima és csillogó vagy ráncos egyaránt.
Méretüktől és alakjuktól eltekintve a bogyók ízükben is különböznek egymástól, ami lehet fanyarul keserű, ízletes és édes. A boltokban kimagozott olívabogyót találunk, melyek sajttal, paprikával, kapribogyóval vagy gyümölccsel vannak megtöltve.
Gyógyító hatásuk
Az olívabogyó kitűnő forrása a mono-telítetlen zsírsavaknak és az E vitaminnak. A benne található zsírnak a 75%-a tulajdonképpen olajsav, ami csökkenti a koleszterinszintet. A mono-telítetlen zsírsavaknak köszönhetően az olíva védi a sejteket, különösen az E vitaminnal párosulva. Kölcsönhatásuk révén csökkentik a sejtek károsodásának veszélyét, akárcsak a gyulladást okozó folyamatokat.
Az olívabogyó kitűnő forrása a mono-telítetlen zsírsavaknak és az E vitaminnak. A benne található zsírnak a 75%-a tulajdonképpen olajsav, ami csökkenti a koleszterinszintet.
Az E vitamin fontos antioxidáns, zsírban oldódik, ami megköti és semlegesíti a szabad gyököket az egész szervezetben, ahol jelen van a zsír. A szabad gyökök jelenléte számos betegség okozója lehet, így például oxidálják a koleszterint, ami így felhalmozódik az artériákban és szívinfarktust vagy szélütést okozhat. A koleszterin oxidációjának megelőzésével, az olíva megelőzi a szívbetegségek kialakulását.
Az olíva számos más aktív anyagot tartalmaz, mint polifenol és flavionodok, amik szintén gyulladásmegelőző hatásúak. Működésük során csökkentik az asztma tüneteit, az osteoarthritist és a reumát, a három betegséget, amelynek a szabad gyökök a fő okozói. Az E vitamin pedig csökkenti a melegérzetet is, melyet a nők a változó korban gyakran éreznek.
Az olíva használata
Úgy tartják, hogy az olíva az egyik legrégebbi étek, melyet 5000-7000 éve ismernek, s amely Krétából származik.
Az olívát számos előétel készítése során is használják a különböző konyhákban, úgy mint halak és szárnyasok szószához, a legtöbb salátához és egyre többet használják szószokhoz és tésztákhoz is.
Ha marinált olívát szeretnénk készíteni, helyezzük a bogyókat olívaolajba és adjunk hozzá citromlevet, koriandermagot és köményt.
További információ az olíváról, hogy manapság Spanyolországban olyan kenyeret készítenek, mely hydroxytryrosol-t tartalmaz, ami egy antioxidáns, melyet az olívából nyernek, s ami segít megelőzni az öregedést.
Írd ki
Küldd el az ismerősödnek
Ismersz olyat, akit ez a cikk érdekelne? Nagyon egyszerű, írd be az adatokat, mellékeld a véleményedet és küldd el.
További újdonságok
- Citrusfélék – az egészség szobrászai

- Általános és igazolt vélemény, hogy a citrusfélék késleltetik az öregedést. Védik a szöveteket és erősítik a véredényeket, ezáltal téve puhábbá a bőrt. több
- Egészséges nasik

- Kutatások alapján a legtöbb gyermek chipset, pizzát, édes péksütiket és hasonló nasikat fogyaszt legszívesebben. több
Termékek
- Vegeta Naturella GLUTÉNMENTES!
- Vegeta Naturella Aranybarna sültcsirke fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Sertéssült fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Görög fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Flekken fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Sültkrumpli fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Saláta fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Zöldfűszeres szárnyas fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Zöldség grill fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Mozzarella fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Grill fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Olasz fűszerkeverék
- Vegeta Naturella Hal fűszerkeverék
- Vegeta ÚJ üveges kiszerelésben GLUTÉNMENTES!
- Vegeta ételízesítő GLUTÉNMENTES!



Véleményezd
Írd be a tartalommal kapcsolatos véleményedet vagy javaslatodat.