Vegeta története?

Vegeta időgép

A Vegeta történetének kezdete 1958-ra nyúlik vissza, Zlata Bartl professzor vezette Vegeta kutatói laboratóriumába. Először Vegeta 40-nek hívták és már a kezdetektől a ma is ismert kék színnel és a varázslatos szakáccsal fémjelezték ezt az univerzális ételízesítőt, amelyet azóta is az ételek ízesítésére és azok ízeinek kiteljesedésére használnak.


A Vegetát 1959-ben vezették be a piacra és így vette kezdetét egy megállíthatatlan sikertörténet.

Nyolc évvel később 1967-ben elsőként Magyarországon és Oroszországon adatik meg a lehetőség, hogy az anyaországon kívül külföldön is megízlelhessék a Vegetát.

1971-ben a Vegeta 40, Vegetára változtatja nevét, és a siker nem marad el, amint a Vegeta további piacokon is megjelenik, úgy mint Ausztria, Svédország, Nyugat-Németország, Csehszlovákia. Sőt a Vegeta kontinenseket is átívelve a távoli Ausztráliába is eljut.

1974-ben elkezdik sugározni a Vegeta TV sorozatát a “Nagy Szakács apró titkai“ címmel, mely rövid időn belül igen sikeres lett. A sorozat konyhatudományával és receptjeivel oktatja és jellemzi a korábban egységes Yugoszláv államot. Abban az időben egy teljesen új megközelítésnek számító módon mutatja be az élelmiszer termékeket, a sütés-főzés során való felhasználásukon és a híres szakács tanácsain keresztül, ezáltal közelebb hozva a Vegetát a fogyasztóihoz és megerősítve a pozícióját egy mindenki számára közérthető, kézzelfogható és időtlen univerzális ételízesítőként.”…egy kanálnyi Vegeta” a jól ismert mondat a főző sorozatból még ma is él a hűséges Vegeta fogyasztók fejében.

1994-ben mindenki meglepetésére a Vegeta egy újabb, modernebb külsőt ölt, megfelelve ezzel a kor “divatjának”. Egy új elemmel ruházzák fel a csomagolást, a zöldségekkel.

A Vegeta sikerét a folyamatos korszerűsítésnek és a trendek állandó figyelemmel kísérésének köszönheti. 2000-ben a Vegeta beindítja az új gépesített gyárát Kaproncán (Koprivnica) és Vegeta gyárat nyit Magyarországon is. Szintén ebben az évben vezetik be az első 4 speciális ételízesítőt a Vegeta Twist-et és a szórófejes Vegeta adagolót.

2001-ben megnyílik a leveseket és a porokat gyártó üzeme Lengyelországban.

2003-ban a Vegeta Twist termékeket szórófejes adagolóba csomagolják.

A lengyel piacon 2004-ben elért Superbrand díj pedig megalapozza a Vegeta hosszú távú sikerét Lengyelországban is.

A 2005-ös év igencsak mozgalmas év a Vegeta számára. Az év első fele a Vegeta megjelenésében hoz változást a csomagolás megújításával, míg az év második felében két új ételízesítő terméket dobnak a hazai és a külföldi piacokra: a Vegeta Mediteran-t mediterrán fűszerekkel és a Vegeta Light-ot a cukormentes ételízesítőt. A Prizma cég által vezetett kutatás 2005 végén kimutatja, hogy a Vegeta vezető helyen áll a térség legerősebb márkái között s még ugyanebben az évben megkapja a Superbrand díjat a magyar és az orosz piacon is.

A Vegeta újításai egy új termékkel, a Vegeta Pikánssal folytatódik tovább 2006-ban, mely egy éven belül további 6 világpiacon is megjelenik. A Vegeta Pikáns összetevői főként a chili, a piros paprika, a fokhagyma, az oregano, a kömény és a paprika. A szlovák piacon a Podravka alatt a Vegeta márka ismét beigazolja a minőséget a Superbrand 2006-os díj elnyerésével.

2007-ben a Vegetát már 5 földrészen értékesítik a világ 40 országában. A Vegeta folyamatosan hozza az újításokat a gyártás technológiájában, a minőségével, a hagyományos receptúrájával és a könnyű felismerhetőségével, ezáltal jelentősen kiemelkedve az ételízesítő piacon.

A Vegeta számára a legnaygobb elismerést mégis az jelenti, hogy közel tudott kerülni a fogyasztók szívéhez azáltal, hogy odafigyel étkezési szokásaikra és ízlésükre, alkalmazkodik a sajátos nemzeti konyhákhoz és követi a táplálkozási szokásokat is.