Menü Keresés

A nagyon egyszerű ételek, a különféle piték, a rakottasok és a hasonló sütőben sült ételek általában, minden alkalommal más ízzel örvendeztetnek meg minket, attól függően, hogy milyen hozzávalókat milyen arányban tartalmaznak, és milyen fűszerekkel variálunk.

Hozzávalók

1 kg újburgonya
1 szál póréhagyma
2 dkg vaj
frissen őrölt bors
3-3,5 dl tejszín
0,5 dl olaj
1 kicsi fej vöröshagyma
50 dkg borjúhús
1 tk. Vegeta
10 dkg gouda sajt

A következőt használtuk fel

Vegeta ételízesítő

Vegeta ételízesítő

Elkészítés Ehhez a recepthez csak fantázia kell!

Közepesen bonyolult 4 Személyek90 perc

  • 1 A burgonyát meghámozzuk, és felszeleteljük.
  • 2 A póréhagymát félbe vágjuk, vízsugár alatt megmossuk, és felkarikázzuk.
  • 3 A tepsit a vajjal kikenjük, a burgonya egyharmadát a tepsi aljára terítjük, és a tepsi falát is „kitapasztjuk” vele. Erre a póréhagyma felét rászórjuk, a frissen őrölt borssal meghintjük, majd mindezt megismételjük. A tetejére burgonya kerüljön.
  • 4 A rakottast a tejszínnel meglocsoljuk, a tepsit alufóliával lefedjük, és 200 ºC-ra előmelegített sütőben kb. 35 percig sütjük.
  • 5 A lehéjazott, apróra vágott hagymát serpenyőben, forró olajon kevergetve aranysárgára pirítjuk, a megmosott, vékony csíkokra vágott húst rádobjuk. A Vegetával megszórjuk, egy kevés vízzel felöntjük, és addig pároljuk, amíg a hús megpuhul.
  • 6 A tepsit a sütőből kivesszük, a fóliát lehúzzuk róla, a rakottas tetejére a húst rászórjuk, a lereszelt sajttal jól meghintjük, és kb. 10 perc alatt készre sütjük.

Tanácsok

Ezt az ételt minden évszakban, idényzöldségekkel és ízlésünk szerint másfajta húsokkal is kipróbálhatjuk.

Adag

Idénysalátával tálaljuk.

Az elkészítés előtt a felszeletelt burgonyát pár perc alatt, nem túl forró olajon elősüthetjük, ezzel lerövidíthetjük a rakottas sütési idejét.

Ossza meg a barátaival