Menü Keresés

A fűszeres vajjal töltött, bundázott csirkemell a világ szinte minden szegletében ismert, kedvelt fogás, amit az alábbi leírás szerint Ön is könnyen ekészíhet.

Hozzávalók

4 fél, egyenként kb. 15 dkg-os csirkemellfilé
fél citrom
4 dkg finomliszt
2 tojás
15 dkg zsemlemorzsa
a töltelékhez:
10 dkg vaj
1 evőkanál finomra vágott petrezselyem
1 evőkanál finomra vágott metélőhagyma (snidling)
2 kisknál Vegeta ételízesítő por
1 mokkáskanál őrölt fekete bors
a sütéshez:
olaj

A következőt használtuk fel

Vegeta ételízesítő

Vegeta ételízesítő

Elkészítés Ehhez a recepthez csak fantázia kell!

Közepesen bonyolult 4 Személyek40 perc

  • 1 A puha (szobahőmérsékletű) vajat a finomra vágott petrezselyemmel és metélőhagymával, a Vegetával valamint a borssal összekeverjük.
  • 2 Kb. 3 centi átmérőjű hengert formálunk belőle, amit fóliába csomagolunk és a mélyhűtőbe tesszük.
  • 3 A fél csirkemelleket lapjában bevágjuk, kihajtjuk és úgy klopfoljuk ki, hogy nagy, vékony szeletek legyenek belőle. Enyhén megsózzuk, citromlével meglocsoljuk.
  • 4 A vajat a mélyhűtőből kivesszük, kicsomagoljuk, fölszeleteljük.
  • 5 A fűszervajat egyenletesen a mellfilékre rakjuk, összehajtjuk - ezt könnyebb folpack segítségével.
  • 6 A filéket először a lisztben, majd fölvert tojásban, végül a zsemlemorzsában forgatjuk meg.
  • 7 Kb. ujjnyi megforrósított olajban, közepes lángon, többször megforgatva megsütjük. Konyhai papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük.

Tanácsok

Nem nyílik ki sütés közben a hús, ha töltés után rövid időre hűtőbe tesszük.

Adag

Forrón, roppanósra gőzölt zöldségekkel kínáljuk, de adhatunk hozzá más kedvünkre való köretet is.

Ossza meg a barátaival